Képességek

Megszerezhető képességek

A varázslók világában a képek nem mozdulatlanok, mint a muglikéban, ugyanakkor ezeknek készítését ugyanúgy meg kell tanulni, mint az “egyszerű” festést és rajzolást. A Művészetek tárgy keretei között a mozgó képekhez szükséges képességek elsajátíthatók, sőt úgynevezett lélekkel rendelkező képeket is készíthetnek azok, akik kitartóak, és tehetségüket a festészet terén kamatoztatják.

Tanévente egyszer, pályázat keretei között a tárgyat nem tanulók, illetve felnőtt karakterek is lehetőséget kapnak, hogy a festészet terén előrébb léphessenek. Felnőttek esetében külön megbeszélés után lehetőség van a gyorsabb fejlődésre is, amennyiben az illető úgy ítéli meg, hogy karaktere különösen tehetséges, álmodója pedig lelkiismeretesen készíti a feladatokat.

A képességeket három különböző kategóriában lehet elsajátítani: kettő alap, és egy rájuk épülő, felsőbb szinten. A kategóriákon belül rangok vannak, melyeket az álmodó megszerez, a karakter pedig bezsebeli a hozzá tartozó képességet. 

A kezdők számára elérhető kategóriák: 
  • Háttér, csendélet, tájkép
  • Portré, tömegjelenet, “élőlényfestészet”

A két kategória egymástól független, mind a kettőben el lehet érni a maximumot a másik ismerete nélkül.
A rájuk épülő, úgynevezett felsőbb szint a lélekkel rendelkező képeké. Az ilyen képek nem csak mozognak, saját akaratuk, lelkük van. Megőrzik a lefestett táj vagy ember jellegzetességeit, megteremthetőek általa saját személyiséggel rendelkező kitalált alakok.

Ennek a kategóriának az első két rangja az alsóbb kategóriák legfelsőbb szintje, azok mesteri elsajátítása, míg az utolsó kettő rang a festészet mestereinek, az összes rangot megszerzőknek elérhető csak. 

Ha valaki megszerez egy rangot, megkapja a hozzá tartozó rangjelet, amit kitehet az adatlapjára, illetve elérhetővé válik számára az adott képesség használata. A rangok és képességek megszerzéséhez feladatokat kell teljesíteni, a feladatokat a Művészetek tanárnak bagolyban kell eljuttatni.

A Művészetek tantárgy oktatója a képességek birtokosairól listát vezet, így pontosan tudja, hogy ki hol áll, mire lehet képes. 

A képességek tanulásával bármikor le lehet állni, amikor az álmodó úgy érzi, hogy az a szint megfelel a karakterének. Alapszakon nem kötelező sem továbbtanulni, sem elkezdeni a tanulást. Azok, akik egy tanévben minimum 1 szintet lépnek, megkapják az átmenőt a tantárgyból.

A művészetis mestertanoncoknak a szak elvégzéséhez minimum 3. szintet kell elérniük az alsóbb kategóriákban, lélekkel rendelkező képet nem kell tudniuk készíteni.

A feladatokként beküldött képeket szorgalmiként is be lehet küldeni, ha van olyan feladat, amihez megfelelő lenne, hiszen az alább látható feladatokért a karakter “csak” képességeket kap, házpontokat nem.

A rangok szerepjátékosan nem jelennek meg. Azok csupán viccesek (ha-ha-ha ::) ) és alkotójuk fantáziáját tükrözik (ha lenne neki ::) ). 

FONTOS! A képességek a képek minőségére, stílusára nem terjednek ki. Attól, hogy tudsz mozgó portrét festeni, még nem biztos, hogy úgy néz ki, mint a Mona Lisa. Hogy a karaktered ténylegesen megtanul, tud-e festeni, azt rád bízom. Mint ahogy azt is, hogy képeit milyen stílusban készíti.


Rangjel
Képesség
Leírás
Háttér, csendélet, tájkép

GIFestő
Képes olyan képet készíteni, amin valami mozog (faág, képen átguruló labda). Ez a mozgás ismétlődő és a festő szándéka szerinti.

Meteorológus
Képes olyan képet készíteni, amin változik az időjárás és/vagy a napszak. Ez a változás ismétlődő és a festő szándéka szerinti.

Terraformáló
Képes olyan képet készíteni, amin több tárgy, dolog is mozog (fűszálakat, faleveleket fújja a szél). Ez a mozgás ismétlődő és a festő szándéka szerinti.

Világteremtő
Képes olyan képet készíteni, amin a változások és a mozgások nem a festő szándéka szerintiek és nem ismétlődőek, vagyis a kép magától mozog, lelke van.1
Portré, tömegjelenet, “élőlényfestészet”

Mozgató
Képes olyan képet készíteni, amin egy alak ismétlődő mozgást tud végezni. Ez a mozdulat mindig a festő szándéka szerinti.

Bábjátékos
Képes olyan képet készíteni, amin több alak egy bizonyos jelenetet ismétel. A mozgás mindig a festő szándéka szerinti, és alakok nem képesek beszélni.

Portrémester
Képes olyan képet készíteni, amin egy alak “szabadon”2 mozog. A mozgás a festő szándéka szerinti, de az alak már beszélni is képes.

Rendező
Képes olyan képet készíteni, amin több alak “szabadon” mozog. A mozgás a festő szándéka szerinti, de már az összes alak képes beszélni.

Al(a)kotó
Képes olyan képet készíteni, amin az alakok maguktól mozognak és beszélnek a képen, vagyis a képnek lelke van.3
Lélekkel bíró képek

Világteremtő
Lásd fentebb.

Al(a)kotó
Lásd fentebb.
Lelkes művész
Képes olyan képet készíteni, amin a hattér és előtte az alak vagy alakok is mozognak. A mozgás természete a képtől és az alkotótól is függ, de előbbinek akarata van, mely az alkotás elkészülte után az egyedüli, amitől függ a kép alakjainak és hátterének mozgása. (A “Világteremtő” és az “Al(a)kotó” rangok együttesen nem képesek erre, de ez a rang olyan, mintha ötvöznénk a kettőt.)

Világhírű festő
Képes olyan képet készíteni, ami meg tudja őrizni valóban élt alakok személyiségét, múltját, tulajdonságait. A képek maguktól mozognak, beszélnek, emlékeik megegyeznek az eredeti alakéival.
Megjegyzés: A háttérfestők csak mozgó hátteret képesek festeni, az elé alkotott alakok mozdulatlanok maradnak, míg a portréfestők cask mozgó alakokat képesek festeni, a mögéjük festett hátterek mozdulatlanok lesznek. Mozgó hátteret ÉS mozgó alakokat egy képen csak a “Lelkes művész” vagy a “Világhírű festő” ranggal rendelkezők képesek alkotni.
1 Ha egy létező helyet, helyszínt fest le, képes úgy megalkotni, hogy a kép ugyanúgy változzon, mint az eredeti helyszín.
2 Értsd: A mozgás nem ismétlődő, de nem is a kép “akarata” szerinti.
3 Ezek az alakok vagy kitaláltak, vagy a festő ruházza fel személyiséggel őket. Élt vagy élő alakot nem tud úgy lefesteni, hogy az a képen megőrizze az eredeti ember valódi belső tulajdonságait.

Rangjel
Képesség
Feladat, amivel a képességre szert lehet tenni
Háttér, csendélet, tájkép

GIFestő
3 db 100 szavas írás valamilyen mozgó dologról, tárgyról (élőlény nem lehet, kivéve: növények)
VAGY
Az írásokat ki lehet váltani minimum 5 képkockából álló, saját készítésű GIF kiterjesztésű mozgóképekkel.4,5
A rang megszerzéséhez nincs előkövetelmény.

Meteorológus
3 db 200 szavas írás egy napszakról vagy időjárási elemről, állapotról, egy bizonyos időjárás sújtotta tájról
VAGY
Az írásokat ki lehet váltani minimum 5 képből álló fotó- vagy képsorozatokkal, melyek egy-egy időjárási elemet, napszakot mutatnak be.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “GIFestő” rang megléte.

Terraformáló
2 db 300 szavas írás egy helyről, amin több tárgy, növény is mozog. Változhat rajta az időjárás is, de ez nem időjárás leírás, mint az előző feladatban.
VAGY
Az írásokat ki lehet váltani minimum 3 képkockából álló rajz-/festmény- vagy minimum 5 képből álló fotósorozattal. A képsorozatokon több dolog is mozogjon!
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “GIFestő” és  a “Meteorológus” rang megléte.
Portré, tömegjelenet, “élőlényfestészet”

Mozgató
3 db 100 szavas írás egy mozgó alakról (nem tárgy, hanem élőlény, ami lehet kitalált vagy létező is; ember vagy állat is)
VAGY
Az írásokat ki lehet váltani minimum 5 képkockából álló, saját készítésű GIF kiterjesztésű mozgóképekkel.
A rang megszerzéséhez nincs előkövetelmény.

Bábjátékos
3 db 200 szavas írás egy több alakot szerepeltető jelenetről. Az írás ne tartalmazzon párbeszédet!
VAGY
Az írásokat ki lehet váltani minimum 5 képből álló fotó- vagy képsorozatokkal, melyek egy-egy többszereplős jelenetet mutatnak be. (A mozgásnak nem kell feltétlenül összefüggőnek lennie.)
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “Mozgató” rang megléte.

Portrémester
2 db 300 szavas írás egy-egy kitalált személyről, elsősorban annak külsejéről. Egyáltalán nem fontosak az érzelmei, a munkája, még a neve sem. Az a fontos, hogyan néz ki, mint visel.
VAGY
2 db portré, lehet önarckép is. (Fotót nem fogadok el.)
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “Mozgató” és  a “Bábjátékos” rang megléte.
Rendező
2 db 400 szavas írás, amiben több alak valamilyen tevékenységet végez. Az írás tartalmazzon párbeszédet is!
VAGY
Az írások kiválhatók 2 db minimum 1,5 perces videóval, ami lehet rajzolt képekből összeálló, élőszereplős, számítógépes játékokból összevágott... Mindenképpen tartozzon hang is a videóhoz: lehet zene, hangeffetkusok vagy éppen szinkron.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “Mozgató”,  a  “Bábjátékos” és a “Portrémester” rang megléte.
Lélekkel bíró képek

Világteremtő
2 db 500 szavas táj-, csendélet-, helyleírás.
VAGY
Az írások kiválthatók 2 db tájképpel vagy csendélettel. Rajzolt vagy festett, saját készítésű képek legyenek. Fotó nem elfogadható.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “GIFestő”,  a “Meteorológus” és a “Terraformáló” rang megléte.

Al(a)kotó
2 db 500 szavas írás egy-egy kitalált személyről. Az írásban szerepeljen az alak külső jellemzése, az, hogy milyen tevékenységet végez éppen, valamint egy monológ is a szereplő szájából.
VAGY
Az írások kiválthatók egy-egy emberről készített videóval. Lehet valódi személy, de rajzolt vagy digitalis is. Fontos, hogy “beszéljen” is a videóban.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “Mozgató”,  a “Bábjátékos”, a “Portrémester” és a “Rendező” rang megléte.

Lelkes művész
2 db 500 szavas írás. Az írások egy-egy jelenetet írjanak le, fontos, hogy tartalmazzanak helyszínleírást, párbeszédet és a benne szereplő alakok külső jellemzését.
VAGY
Az írások kiválthatók 2 db festett vagy rajzolt képpel, melyen rendesen kidolgozott hattér előtt több alak valamilyen tevékenységet végez.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges a “Világteremtő” és  a z “Al(a)kotó” rang megléte.

Világhírű festő
3 db 500 szavas írás olyan emberekről, akiket ismersz.6 Ez a feladat nem váltható ki.
FIGYELEM! A rang megszerzéséhez szükséges az összes többi rang megléte.
Megjegyzés: Az írások helyesírása is számít a tartalom mellett. A túl sok vagy éppen súlyos hibát tartalmazó írásokat nem fogom elfogadni. 

Fenntartom a jogot, hogy nem megfelelő feladatteljesítés esetén, annak kijavítását vagy megismétlését kérjem.

4 Természetesen 1 írást 1 képpel lehet kiváltani. A képek és írások bármilyen kombinációja elfogadott, pl: 2 kép, 1 írás; 1 kép, 2 írás. Ez a szabály mindegyik feladatban kiváltás esetén érvényes.
5 Természetesen tárgyakról, növényekről várom a képsorozatokat is, élőlényekről készített kép-, illetve fotósorozatokat a “Mozgató” rang megszerzéséért lehet küldeni.
6 Olyan Bagolyköves karakterekről, akiket a karaktered ismer, találkozott már velük. 1-1 írásban 1-1 emberről legyen szó. Írd le hogyan néz ki az adott személy, milyen belső tulajdonságai vannak, hogyan viselkedik adott helyzetben, milyen különleges jellegzetességei vannak! Leírhatod kedvenc szófordulatait, bármit leírhatsz, ami az adott emberrel kapcsolatban van. Arra azonban nem vagyok kíváncsi hogyan találkoztatok, mit gondolsz róla. Csak a személyről kell írni, a karaktered vele kapcsolatos érzéseit, kapcsolatuk jellemzését hagyd ki az írásból!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése